Most mondhatnám, hogy meglepődtem és vááoohhh ez a Sykes egy állat. De nem. Nem lepődtem meg. Viszont Sykes tényleg egy állat.
Nem lepődtem meg, mert az már tavaly óta világos a számomra, hogy a ZX10R nyergében motorozó brit fiú piszok gyors tud lenni az időmérőkön és ha a csillagok állása pont megfelelő, akkor az alatta visító Ninja éles helyzetekben is az élmezőnyben karistol. A jelek szerint ez idén sem lesz másképp. Ahhoz képest, hogy a kawások egyenlőre még csak motor egyensúlyát keresték, nem is rossz. Mi lesz ha meg is találják?
És ha Sykes az, akkor Checa is egy állat. Aki az idei szabályok szerint a jó pár kilót felszedett Ducatival is hozta a tavalyi formáját. Miután 300-as tempóval motorozva sikerült kikerülnie a pályán kószáló ludak támadását, az 1198R-t behozta az első helyre. Mivel egyenlőre nem hivatalos tesztről van szó, az időeredmények is ennek megfelelően kicsit képlékenyek. Ez az oka annak, hogy bár a spanyol címvédő nem hivatalosan 1.33.3-as idővel csak a második helyen végzett, a csapat saját stoppere szerint mégis az első lett. Ők ugyanis Checanak is 1.33.0-át mértek.
Dobogós helyen végzett még Eugene Laverty is, aki gyorsan megszokta új, olasz babáját. Az első éles randi olyan faszán sikerült, hogy mindjárt 4 tizedet vert korosodó csapattársára. Biagginak egyébként sem sikerült csont nélkül az első nap. Nem bír a vérével az olasz. Ez alkalommal a pofozkodásig még nem jutott el, csupán a pályán ütközött össze a ducatis Maxime Bergerrel. Szerencsére egyikük sem szenvedett sérülést. De ép bőrrel megúszta az Altheát elfektető Davide Giugliano és a szintén Ducatival lapon kanyarodó Jakub Smrz is.
Nem volt viszont ilyen szerencsés a négyujjas Gixerrel karikázó John Hopkins. Az amerikai fiú még a nap elején, egy igazi odabaszós highside bukás következtében a bibis jobb kezének csontját törte. Számára ideje korán véget ért a tesztelés. Bár Hopper még reménykedik, valószínű, hogy az első versenyt ki kell hagyja. A nagy visszatérés így még várat magára. Holnap új nap kél és folyt. köv.