Smrzék magasra tették a lécet. A cseh sörös csapat, az Effenbert Liberty 2012-es csapatbemutatója helyszínéül ugyanis a Piedmonti Alpok csúcsán fekvő Sestriere városát választotta.
A Superbike sorozatban három és a Superstock 1000-ben kettő Ducatit indító csapat idén nem is akarja alább adni. Jakub Smrz, Maxime Berger és Sylvain Guintoli még a régi 1198R-el, míg a Stock 1000-ben futó Frederico Sandi és Brett McCormick már az új 1199 Panigaleval áll rajthoz. A tavalyi technika már bizonyított, így Bergeréknek 2012-ben nagy esélyük van a jó szereplésre. Ezt Fabio Alberti csapatvezető is így gondolja. Szerinte a Superbike sorozatban második évét kezdő alakulat, már az emelt létszámmal is lépéseket tett a győzelem felé.
A Panigale esélyeiről a projekt vezetője Ernesto Marinelli beszélt, aki a Ducati történetében mérföldkőnek tartja az új modell versenysportba való bevezetését. Az 1199 egyrészt nagyon külöbözik az elődjétől, másrészt pedig nagyon hasonlít is arra. A legújabb technológiát ötvözi az elmúlt öt év örökségével. Marinelli szerint a Panigale egy gépben egyesíti a teljesítményt, a könnyedséget és a szépséget.
Kicsit elfogult a pasi. Hogy a könnyed szépség mire lesz képes a pályaversenyek izzó poklában, hamarosan kiderül.