Hetek óta hajtok egy versenygúnyába öltöztetett Ducati Panigale után, de eddig nem találtam egyetlen ilyen képet sem. Az Effenbert Liberty Racing csapatbemutatója kapcsán már reménykedni kezdtem, hogy végre talán - de végül csalódnom kellett. A sörös csapat sem mutatta be a Stock 1000-es gépeit. Ma végre kiderült, hogy miért.
A Ducati 1199 Panigale még nincs homologizálva. A Stock sorozatban ugyanúgy, mint a Superbikeban az indulás feltétele a motorok homologizációja. Ez egyrészt azt jelenti, hogy egy, a FIM által előírt ütemben, megadott számú motorkerékpárt kell gyártani és értékesíteni a piacon. Az adott típus csak ennek teljesítése után vehet részt a sorozatban. Azt már tudtuk, hogy a Panigale idén nem indul a Superbike-ban, de a Stock 1000-ben való részvételét biztosra vettük. Ám a FIM által frissen kiadott homologizációs listán még csak az 1098R és az 1198S szerepel. Akkor ez azt jelenti, hogy idén mégsem láthatjuk az új dukit a versenypályákon?
Nem. A szabályok szerint a Ducatinak ugyanis még van ideje, hogy teljesítse az induláshoz szükséges homologizációs procedúrát és a Panigale rajthoz állhasson a Stock 1000 futamokon. Szóval még van remény. Na nyomás Panigalét venni!
/Február 10-én, pénteken a FIM frissítette a Superstock homologizációs listáját. Ezen már a Ducati 1199S Panigale is szerepel. Köszönjük!/